Ablakcsere ár

 

Ablakcsere ár

Akik előre eltervezik, és a családi költségvetésbe belekalkulálják, minden bizonnyal megfontoltabbak, int azok, akik csak úgy hirtelen felindulásból kezdenek bele a nyílászárók cseréjébe. Természetesen a végeredmény sem pontosan ugyanaz, és az ablakcsere ár is elérést mutathat. Nézzük meg, miért jobb felkészülni, előre kalkulálni, mint csak úgy forró fejjel beleugrani egy ilyen komoly műveletbe.

Az ajtócserével ellentétben itt figyelembe kell venni a csere idejét is. Ha tehetjük, próbáljuk meg még a hideg és esős idő beköszönte előtt végrehajtani a cserét, mert a régi nyílászáró kivétele és az új beépítése több órát is igénybe vesz. Amennyiben rosszul időzítünk, lakásunk lehűl, beázik. A szerelési munkák befejezte után pedig állhatunk neki felmosni a vizes, sáros padlót, összeseperni a műanyagdarabokat.

Inkább válasszunk kellemesebb évszakot a nyílászáró cseréjének végrehajtásához. Emellett az sem mindegy milyen új nyílászárót választunk. Ha egy elvetemedett, nagyon cúgos, fakeretest cserélünk műanyagra, még ha csak egy egyszerűbb kivitelre esik is a választásunk, óriási előrelépést teszünk. Lakásunk hőszigetelése érezhetően jobb lesz, és a kinti zajok sem fognak a korábbi mértékben beszűrődni, mivel a tökéletes zárás miatt a zaj jelentős része is kint marad.

Az ablakcsere ár egy kicsit magasabb összeget mutat, ha a kiválasztott műanyag ablak egy kicsivel „többet tud” az alapváltozatoknál. Ez a többlettudás eredhet például abból, hogy egy háromrétegű üvegezésű változatot vásárolunk meg. Ebben az esetben mind a hőszigetelés, mind a hangszigetelés még tökéletesebb lesz, mivel egyel több réteg üveg és nemesgáz áll szolgálatunkra.

Ez még egy ok a gondos tervezésre és előrelátásra, mert ilyen esetben elkerülhetjük azt, hogy miután rádöbbentünk az új nyílászárónk esetleges hátrányaira, hamarosan új cserére kerüljön sor, amikor is egy valóban megfelelő tudású terméket építenénk be. Ezért nem baj, ha az ablakcsere ár inkább egyszer magasabb, minthogy kétszer kelljen fizetni, valamint az egész szerelési folyamatot meg kelljen ismételnünk. A régi öregek szerint hamar munka ritkán jó, s mint oly sokszor, ebben az esetben is igazuk van.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!